2010. jún. 2.

6. Zöld esküvői dekoráció

Elérkeztünk a zöld asztalunkhoz.
Mint tavaly is, úgy idén is sikert aratott, igazán nagy népszerűségnek örvendett ez a szín.
Különösen a megoldások, első helyen az "úszógumis" cymbidiumok álltak :)
(bírtam mikor mindenki könyékig belenyúlva, nyomkodta meg lökdöste, hogy ez vajon meg mi?) Az almát szerettük volna máshogy is felhasználni nem csak úgy egyszerűen beleszurkálva a virágok közé, ezért vázakként használtuk a közepében dendrobiummal és lycopodiummal.
Majd mint ahogy ez látszik is nem az asztalra kerültek, hanem lelógattuk.



Azt gondolom, most így utólag elnézve a képeket, talán ezen az asztalon lehet megtalálni a legtöbb olyan ötletet, ami igazán olcsó de nagyon mutatós.

Hiszen az egy szál phalaenopsis orchidea kevés macifűvel egy henger vázában nem olyan nagy költségű. De szintén nagyszerű megoldás a hydrokristályban rétegezett orchidea, vagy az egymás tetején sorakozó gömbölyű vázák.
Talán egyetlen nagyobb kompozíció költségesebb, a fatörzsre épített páfrányos, lótuszos, phalaenopsisos dísz.

Ehhez az asztalhoz tartozó menyasszonyi csokor, tudatosan egyszerűre készült.
Pár aspidistra levél, csavarva és szétvágva csokorba összefogva, majd a tetejére szintén palaenopsis került ragasztva.


Felhasznált növények: orchidea: dendrobium, cymbidium, phalaenopsis.
Froggy krizantém, lótusz,ornitogallum, articsóka, santini, lycopodium, páfrány, hunyor, macifű, aspidistra és zöld alma.

Móni
fotó: nászriporter.hu

Nincsenek megjegyzések: